20130311

wtf

Kezd kicsit az agyamra menni, hogy nincs koncepció, már ami az itteni munkát illeti, vagyis nekem van, de azt eddig nemigen sikerült keresztülvinnem Xavier elképzelésein, de rá fog cseszni, mert nem adom fel.

Ma az eddigi western helyett kitalálta, hogy miért nem nézek SOD izoenzimeket natív poliakrilamid gélen (van valami különbség az összetételben a westernhez képest, nem fontos most), hát mondom jólvan, az is érdekes, legyen. Előkotrom a receptet amit még a múltkor kaptam, összerakom szépen amit kell (mindeközben árnyékként követ az új lány Tunéziából, mondtam is neki, hogy életemben először csinálok ilyet, szóval semmin ne lepődjön meg), várok, hogy megkössön, semmi, folyik. Eltelik egy óra, még mindig folyik, jó, megkérdezem Carmelo-t, ő megkérdezi Pepét, aki valami polc aljáról előkap valami hatvan éves mappát benne egy kétszáz éves protokollal, hogy miért nem úgy. Hát mondom mert nem azt adták a múltkor, különben is tele van olyan vegyszerekkel amik már nem is léteznek. Hát de így meg úgy, és hogy az a recept nem jó, hablahabla. Épp eljutottam oda, hogy jó, kidobom az egészet, mert nem köt meg, amikor hopp, egyszer csak már nem volt folyékony, de addigra már eltűnt Pepe, szóval mégiscsak befejeztem és bevágtam a hűtőbe, aztán holnap megkérdezem Xaviert, hogy mifrász, de már látom előre, hogy egy harmadik verziót fog mondani. De csakazértis megfuttatom, tart ameddig tart. 
Aztán holnap veszek akciós vodkát, négy ojró, tiszta olcsó. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése