20130315

Produktív péntekkel zártam a kicsit túlpörgött hetet, befejeztem a még múlt héten elkezdett westernt. És! Működik az antitest, bár kicsit nekem fura, hogy mindenfelé kaptam jelet, nem csak foltokat, mint vártam volna, na de sebaj, most jön Xavier kedvenc vesszőparipája, az 'optimáájzing', szóval változtatok az antitest hígításán, meg még ki tudja min, meg kipróbálok új mintákat is.

De megint belefutottam amibe nem feltétlen lett volna muszáj, nevezetesen Xaviernek saját véleménye van bizonyos dolgokról, persze megteheti mert elismert tudós, csak mi nem pont úgy gondoljuk/gondoltuk, és megkérdezte, hogy miért is várok egy bizonyos reakciót, és akkor mondtam, hogy miért, és amikor kimondtam már akkor tudtam, hogy kár volt, negyed óráig hallgattam hogy az miért NEM biztos. Na mindegy. De teljesen elbizonytalanít, ami valamennyire jó, mert majd így jön az új ötlet, illetve elindulok több irányba és ki tudja mit találok.

Kora délután meg testületileg levonultunk a menza udvarára, mert Carmelo befejezett valami kurzust, és meghívott mindenkit egy sörre. Na ez úgy nézett ki, hogy legalább másfél órát ültünk a napon (madárdal, tavaszi szellő), az egy sörből három lett és hordták mellé a mindeféle kaját, salátától a cuki kalimpáló lábacskás sült polipcskákon át a mézes padlizsánig. Tudnak itt élni, na.
És itt nem az van, hogy a főnökség/profok szeparálódnak és nem vegyülnek a pórnéppel, nem, abszolút egységes a társaság, és ez baromira tetszik, hogy nem azzal vannak elfoglalva, hogy hogyan tudnának kibaszni a másikkal, hanem teljesen normális, baráti viszony van. (Nem akarom nagyon ellenpontként felhozni a szegedi viszonyokat, de az biztos, hogy hiányozni fog ez a fajta légkör, amikor majd mint valami mocsárban lavírozhatok megint, hogy kinek mit mikor és miért nem lehet mondani, vagy mikor kell leginkább megszűnni létezni...)
És épp előtte olvastam az sms-t a belügyminisztériumtól, hogy maradjak az autómban mert megmentenek, eszembe is jutott, hogy éljen március 15, aztán felcsaptam a napszemüvegem és levonultam a többiekkel a tavaszba. :)

Tegnap egyébként kicsit elszégyelltem magam (azért nem kell aggódni, az egész nem tarott tovább két percnél), mert a tunéziai lány közölte, hogy egy hete van itt de már mennyire hiányzik neki az ország meg a minden. És akkor én úgy belegondoltam, hogy hát azért emberek hiányoznak kicsit, de hogy az ország? Mielőtt kijöttem, nem tudtam mire számítsak, de azóta egyszer sem éreztem úgy, hogy visszamennék, vagy hogy nem jó itt, és ez kicsit talán furcsa is, vagy nem tudom. Lassan ha mást nem is, de azt azért eléri kishazánk vezetése, hogy nem sok embernek lesz gusztusa ott élni, és aki tud az lelép, röghöz kötés ide, gulyásdiktatúra oda. És ez valahol szomorú. (De kérdem én, hülye vagyok én, hogy olyan helyen éljek, ahol mindent megtesznek azért, hogy ne legyen jó?)
Szóval amikor megkérdezte, hogy én hogy vagyok ezzel, másfél hónap után, akkor elmaszatoltam a választ, és szerencsére pont csipogott valami időzítő, így nem kellett belemenjek a részletekbe.

2 megjegyzés:

  1. Emberek, arcok a hangjaikkal, a testközelségük, a beszélgetések velük, a kaják és az ismerősség érzése; az hogy úgy mozogj egy szobában/laborban/városban, hogy már kivül-belül ismered. Nekem ezek hiányoztak. Az ország hiányzott-e? KICSIT SEM, NEM, SOHA, EGYSZER SEM. És nagyon is örültem, amikor más nemzetiségűnek néztek. És én azért szégyelltem magam, amikor anno arról kérdeztek még az elején párszor, hogy akkor a kormányunk mit is fog lépni erre, meg erre. És tudtam, hogy ők ezt nem jó szemmel nézik, és a kormány a lehető legrosszabbat fogja lépni. És rossz volt ott állni előttük, hogy emiatt kevesebbet gondolnak az emberről. Pedig én nem az a politikai nézet vagyok, nem fogok azonosulni azzal. Soha.

    VálaszTörlés
  2. Kiegészités: nem hiszem, hogy kevesebbnek tűntem a szemükben, nagyon is megkedveltek és nagyon jó volt :) De ők értelmiségiek és jó emberek.

    VálaszTörlés