Ócsaklennemárvégrehétvége. (via whatshouldwecallgradschol)
Ma nagyjából egész nap egy fölösleges kísérlettel szívtam, pedig akár jó is lehetett volna, előregyártott gélen mintákat futtatni a szórólap szerint álom, igazából inkább rémálom. Youtube alapján csináltam (a hapsiról már csak a sárga felfújódós vegyvédelmi ruha hiányzik), mert valahogy nem sikerült értelmesen elmagyarázniuk, hogy mit és hogyan, aztán az egy óra helyett hármat futott, aztán miután "előhívtam" megállapítottam, hogy a kiskezmmel jobat csinálok, és ebben a főnök is egyet értett.
Közben egy membrán (amit nem jelöltem meg hogy áll, mert nem mondták, nekem meg nem adta ki az agyam, höhö, szóval valószínűleg sosem fogjuk megtudni, hogy mi merre hány óra) az elsődleges antitestben pihen, most egy másik típusúban. Szkeptikus vagyok, főleg az orientáció ismeretének hiánya miatt, ha ad is reakciót, az pont annyit fog érni (meg úgy is fog kinézni) mint a falra hányt borsó. Monokrómban.
A tegnapi ciánozás is mérsékelten izgalmas eredményt hozott csak, bár ez nézőpont kérdése, egy alapvetően láthatatlan - ámde bizonyos szögből és hunyorítva mégiscsak észlelhető - sáv akár varázslatos is lehetne, de ennél azért többet vártam.
Holnap meg pancsolhatok a nitrogénben megint, aztán irány a box of shame, avagy a hátborzongató sötétszoba.
(via tumblr)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése