20130326

Martes santo

Avagy szent kedd, mert itt ilyen is van.
Valami fatális véletlen folytán ma nem esett az eső, sőt, délután a nap is kisütött, szóval este a mai négy felvonulás felé vettem az irányt. Továbbra is nagyon hangulatos az egész, ma például volt egy ami nem a szokásos dobos-rézfúvós nagyzenekarral vonult, hanem csöndben, aztán éjjel a folyóparton ment vissza az öreg városrészbe, nagyon szép volt.


Egyébként meg csúcsos fejfedők minden mennyiségben (majd csinálok válogatást), Jézusok mindenféle pozícióban és szituációban, ellenben Mária elég egyhangú, vonul a sok gyertyája között, bár ma láttam egy olyat is amikor már a kereszt alatt szomorkodik, szóval nem csak egyféle létezik belőle.



Azon gondolkoztam még, hogy honnan importálnak ennyi zenészt erre a hétre, egy rendes menetben két zenekar simán van, egyenként vagy hetvenen, az öt felvonulással számolva elméletileg 700 zenész, egy nap. (Plusz a gyerekek, csúcsfejek meg az egyebek, na meg persze a kisbusznyi ember akik a szobrok alatt vannak.) Biztos van a város határában valami klónüzem, aztán a következő húsvétig a bányában robotolnak, vagy árulják a testüket, nem tudom. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése