20130205

PCR

Van abban valami bájos, hogy életem első, nem gyakorlaton elkövetett PCR-ját spanyolul kell összerakjam. Még úgy is, hogy nincs tétje mert nem "éles" minta, de akkor is. Marichu (igen, Maricsúj, ezen kicsit behaltam) persze nem beszél angolul, de Carmelo-hoz hasonlóan ő is hajlandó lassan és tagoltan spanyolul habla-zni, szóval előbb vagy utóbb megértem amit akar, ha meg nem akkor addig rajzolunk amíg meg nem lesz, szóval vicces ez a bevezető labormeló.

Egyébként délután érkezik vissza Martha, akivel szerintem immunblotot fogunk csinálni, azért szerintem, mert ezt is egy félig spanyol-félig angol mondatból halásztam ki, szóval mondhatni fogalmam sincs. :)

Lassan ebédidő (igen, fél három van), és mivel benn fogok rothadni ki tudja meddig, megint lemegyek a "menzára", tegnap jó volt, csak szokás szerint vicces, mert fogalmam nem volt mit fogok enni, persze utólag sem lettem okosabb, aztán kiszótáraztam, tökkrémleves volt meg valami lecsószerű cucc tojással, a mait is kikerestem de már nem emlékszem, kezd nyelvi sokkba zuhanni az agyam mára.

'Ohjj', ahogy a helyiek mondanák, ez az angol 'meh' megfelelője a 'menjünk haza' életérzés kifejezésére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése