20140515

#180

Na, ebből a hétből már utnig elég volt, de még itt a péntek, az egész remélhetőleges csúcspontja ami után két napig talán nem kell emberek közé menjek (bár aztán hétfőn meg phd konferencia, hjaj).

Visszatért ugye a Főnökasszony, így amit eddig emailben, egészséges átfutási idővel intéztünk (mindent) az most hopp csak két ajtóval arrébb van, és ő ezzel él is, a legváratlanabb időpontokban tépi fel az ajtót valami újabb korszakalkotó öltettel. Plö a holnapi prezentációm is olyan tökéletes lesz már, hogy kb elmondja majd magát (amit amúgy nem bánnék...), fel nem foghatom mit kell ezen ennyit stresszelni, szörnyű.
Szóval ez egy nehéz ügy, de ami ezelőtt volt, az se volt jó, szóval befogom.

Ma mikroszkópoztam is kicsit, legalábbis egy gyors menetnek indult, aztán kétszer kifagyott a gép, de kékhalálig szóval háromszor annyi ideig tartott, mint illett volna, illetve a második leállás kapcsán már fennhangon káromkodtam, még jó, hogy a sötét oldalon ritkán jár bárki is.

Azért akad jó hír is, sorolom. Bronzos tálentum lettem és idén még csak meg se kellett őket fenyegessem a nem nyilvános (és innentől kezdve a magyar viszonyokat ismerve minden bizonnyal szubjektív) szempontrendszer miatt, mint tavaly, erkölcsi győzelem. Holnap megyek díjátadóra, hátha lesz ingyen kaja.

Átmentem a minap forgalmi vizsgán, szóval már csak a hivatali őrületen múlik, mikor okozhatok legálisan közveszélyt az utakon.

És kaptam a britektől némi pénzt a nyári manchesteri kiruccanásra, tökjó.

Ja, az Elátkozott Cikk újra be lett nyújtva, egy magyar, nem túl erős lapba (értsd: fos), ha ide se megy el, úgy éljek bezúzom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése