Élek még, csak mostanában annyira nem teng túl a posztolható izgalom. Na jó, azért van ez s az.
Haladjunk kicsit össze-vissza.
A minap nyertem egy újabb Campus Hungary-t, most rövid távra, egy nyári, manchesteri konferenciára, ami tök érdekesnek tűnik, be is adtam rá mindenféle jelentkezést már, ha minden jól (?) megy akkor előadok, méltó és stílszerű lezárása lenne ennek a phd őrületnek. (Ha már Manchester akkor persze London is, úgyse voltam még, látnom kell, na meg megérdemlem. :) )
Az Elátkozott Cikk viszont még mindig a nyakamon van, három hónap szarakodás után végleg visszapattant az amúgy nem túl nívós folyóiratról, szóval beadtam egy másikhoz ami az impakt faktorát tekintve két és félszer nívósabb, onnan egyelőre semmi válasz, de legalább még nem küldték vissza azzal a lendülettel ahogy beérkezett.
A tudomány is dübörög, egyrészt ugye már tökre nem akartam eredetileg laborozni, mert baromira nem íródik meg magától az a disszertáció, másrészt meg már kicsit unom is a szütykölést a sötétben. Ehhez képest egyfeszt a laborban vagyok elveszve (vagy a papírmunkában, na az is remek).
Az elmúlt pár napban (négy, baszki, négy) megcsináltam életem első immunoprecipitációját. A dolog lényege, hogy van egy elég merész célunk, hogy kimutassunk egy bizonyos nehézfémstresszre bekövetkező fehérje-módosulást, amire meg is vannak a megfelelő technikák, nade a mi mintánkon látszólag nagyjából minden fehérje prezentálta ezt a változást, ami azt jelzi, hogy valami hiba van a folyamatban. Ezt kiküszöbölendő bevásároltunk némi modern varázslatot, így lett egy kis dobozban néhány rejtélyes lötyi a hűtőnkben, ami azt tudja, hogy a teljes mintánkból kihalássza azt a bizonyos egy, jól meghatározott fehérjét, amire specifikus antitesttel aktiváltuk a mágneses gyöngyöket.
Pár száz éve ilyesmiért még simán a máglyán végeztem volna, most meg laza négy nap kotyvasztás végén lett EGY darab tisztított mintám, amit megfuttatva kiderült, hogy működni látszik a csoda, alig hittem el. Medzsik!
Emellett persze mikroszkópoznom is kéne, mert az új cikkhez még kell egy s más, plusz szerencsétlen szakdolgozó is be van fogva (mondjuk megszakadni nem fog...), szóval nem unatkozom.
A Főnökasszony is visszatért nemrég, az e-mailes kapcsolathoz képest gördülékenyebbé vált a kommunikáció, bár így sokkal kisebb hatásfokkal tudom lebeszélni bármiről is, nehéz ügy ez.
És csütörtökön elrepülök jól Spanyolországba egy hétre, ahol egyrészt teleeszem magam tengeri kütyükkel és olajbogyóval, másrészt nagy boci szemekkel könyörgök Pepének, hogy adjon valami munkát szeptembertől, mert itt nem nagyon van opció (meg különben is, "Mi vár itt rám?"). Szóval majd jövök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése