Felszámoltam a nagyja mocskot, bár biztos maradt még (az előkészítőnek csúfolt ficakban tuti, ott lakik a káosz keménymagja amire inkább csak rácsukjuk az ajtót), meg rendet vágtam a szekrényben és a polcokon. Konklúzió? Eltűntek a kicsi tálcáink de lett helyette rengeteg nagy, biztos annyit nőttek, hogy osztódniuk is kellett, több soron. Lába kélt egy rakás főzőpohárnak, amiknek se híre se hamva, de úgyis visszalopom őket előbb vagy utóbb (vagy valamelyik szakdolgozó üveget eszik). Ezzel szemben az Erlenmeyer-lombikok szintén szaporulatot mutatnak, lehet egymásba alakulnak az üvegek a sötétben amikor senki nem figyel, akkor viszont el kell szeparálni őket de sürgősen. Ezen felül embertelen mennyiségű műanyag és kartondoboz kallódik szanaszét, csak tudnám minek.
Mindenesetre kiragasztottam a szekrénybe egy figyelmeztetést, hogy ha valaki tőlünk lop annak hujuj lesz. Mondjuk szeptembertől úgyis zárni fogom, punktum.
És hivatalosan is rátettem a kezem a vadiúj, kisebb vagyonért begyűjtött western apparátusra, már csak némi vegyszer kéne hozzá és akkor hasznot is hozna, de majd szeptemberben.
Mindeközben szerencsétlen Boriszt dolgoztattam, bár ő akart mérni, szóval egy szava sem lehetett, hogy ki is kellett értékelnie a kétszáz képét, de egész jó tempóban a végére ért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése